Curriculum Vitae - Gröschl Ferenc

Már gyermekkorom óta nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal figyeltem a kutyás embereket és magam is szerettem volna egy négylábú társat. Ez a vágy 14 éves koromban teljesült egy kedves kistestű keverék kutya került a család tulajdonába. Kezdetekben ő tanított minden kutyás mozzanatra a napi séták a kutyaiskolában töltött hétvégék majd a későbbiekben a kutyakiállítások világa is nyitottá vált számomra.
Néhány évvel Boby érkezése után sikerült az első törzskönyves kutyát megvásárolnom sok-sok spórolást követően. Ő egy barna Dobermann kan volt. Neki köszönhettem, hogy egyre többet töltöttem kutyakiállításon és kutyaiskolában a szabadidőmet. Sikeres munkavizsgás kutya lett belőle és néhány kiállításon is eredményesen szerepeltünk. Ekkor már a MEOE ringtitkári képzését is sikeresen elvégeztem. A továbbiakban az élet más utakra terelt és a Yorkshire Terrier lett az egyik fő családi kutya sok éven át. Itt is sikerült néhány jó típusú kutyát tenyészteni és importálni is. 2002-es évben a MEOE Bírói testületének tagja lettem és az óta is rendszeresen foglalkoztatott bíróként, szinte minden hétvégén a kutyás programok határozzák meg az életemet. 2012 őszén megalakuló Hungária Toy Molosser Kutyások Egyesülete és a Chihuahua és Törpespániel Tartók Kynológiai Egyesülete is egyöntetűen elnökéül választott.

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 457 2763, +36 70 616 3312
E: kiallitas@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Winterdogshow CACIB kiállítás hivatalos oldala

Nemzetközi kutyakiállítás. Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül.