Curriculum Vitae - Mészáros Mihály

Az első pulimat diákkoromban, 1972-ben kaptam. Akkor nem is gondoltam, hogy a fajta egyik legnagyobb hatású tenyészkanjának, Perecesi Körmös Patkónak az utóda mekkora genetikai érték. Az idők során volt fehér, maszkos, szürke és fekete pulim is. 46 éve tartok pulikat, de napjainkra komondorokkal is kiegészült az állomány. A tenyésztés hazai és nemzetközi elfoglaltságom mellett csak esetlegesen fért az időmbe. A tenyésztői tevékenységet hosszútávú csapatmunkának tekintem, amelyben valamennyiünknek tudásunk és lelkiismeretünk legjavát kell adnunk. 1972-óta vagyok a MEOE tagja, 3 cikluson át a Hungária Puli-Pumi-Mudi szakosztály elnöke. 1985-óta nemzetközi küllembíró. A magyar kutyafajták magasszintű ismerete és népszerűsítése számomra hobbi és szórakozás. Tanító mesteremnek Ócsag Imre professzor urat tekintem. Az értékkereső bírálat módszertanát egyetemi tanulmányaim során tőle sajátítottam el. Pályafutásom során tevékenykedtem a Kutya folyóirat szakmai szerkesztő bizottságában, önállóan és társszerzőkkel írtam nemzeti fajtáinkat népszerűsítő nyolc különböző szakkönyvet. Három alkalommal megkaptam a MEOE babérkoszorús aranyjelvényét. Jelenleg a magyar kutyafajták génmegőrzési programjának szakmai munkabizottságát vezetem.

Mészáros Mihály

Gödöllő, 2018 január

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 457 2763, +36 70 616 3312
E: kiallitas@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Winterdogshow CACIB kiállítás hivatalos oldala

Nemzetközi kutyakiállítás. Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül.