Curriculum Vitae - Antal Ferenc

Nevem Antal Ferenc. 1977, november 21-én születtem Karcagon. Feleségemmel és két kis lányommal Miskolcon élek. A Szegedi Tudomány Egyetem Hódmezővásárhelyi Főiskolai Karán szereztem Mezőgazdasági mérnöki diplomát. Állattenyésztőként egy 1500-as létszámú, Holstein Fríz, tejhasznú szarvasmarha telepen dolgozom, mint telepvezető, szakterületem a szaporodásbiológia és a törzsállat tenyésztés. Kutyákkal való kapcsolatom a gyermekéveimre vezethető vissza. Mindig is magyar fajtájú kutyák őrizték kisújszállási házunkat és nagyszüleim elmondása szerint a század elején, a tanyájukon is puli ugatott. Soha nem akartunk más kutyákkal foglalkozni, hiszen a magyar kutyákban megvan minden, amit egy kutyának tudni kell és talán ennél jóval több is. Másrészről úgy gondolom, nekünk magyaroknak kell megőriznünk azokat az értékeket, amiket apáink és anyáink féltő gongdal óvtak több száz éven át. Nagyapám egy lovakkal foglalkozó, ízig-vérig paraszt ember volt, akinek minden szava olyan bölcseleteket tartalmazott az állattenyésztést illetően, amelyek még ma is a fülembe csengenek. Ezeket próbálom a küllembírálat és kutyatenyésztés során is alkalmazni. 13 évesen már komoly elhivatottsággal kerestem a Magyar Pásztorkutyákkal a kapcsolatot, felkeresetem legendás tenyészeteket és próbáltam eme fajták bíróitól, tenyésztőitől a lehető legtöbbet tanulni. Nagy öröm számomra, hogy mind az öt pásztorkutyafajtánkat tartottam, kiállítottam és a puli –pumi –kuvasz fajtákat tenyésztem ma is. A Ludas Matyi kennelben pulikat, pumikat és kuvaszokat tartok és tenyésztek közel 20 éve, de sohasem szakadtam el a többi pásztorkutyafajtánktól sem. Ez idő alatt, mély részletességgel ástam bele magam a Magyar pásztorkutya fajták tenyésztésébe. A puli fajta elkötelezettjeként, több éven át, irányítottam a Hungária Puli Klubban a fajta nemesítését és megőrzését, mint Tenyésztésvezető. 2011-ben Nemzetközi Küllembírói vizsgát tettem és a Magyar Pásztorkutya fajták specialista küllembírójaként, próbálok irányt mutatni Nemzeti Kincseink küllemi megítélésében és tenyésztésében. Tenyészetünkből számtalan Champion, Junior, Veterán Világgyőztes, Junior és Felnőtt Európagyőztes, Világkupa győztes, Klubgyőztes, Best in Show kutya került már ki, akikre nagyon szívesen gondolunk, de legbüszkébbek azokra az általunk tenyésztett kutyákra vagyunk, akik családok mellett teljesítik évszázados küldetésüket és leghűbb társaik gyerekeknek, felnőtteknek és öregeknek. Tenyésztői munkánk elismeréséül a MEOE bronz, ezüst és 2008-ban aranykoszorús mestertenyésztői címet adományozott a Ludas Matyi tenyészetnek, amit azóta már többször újból teljesítettünk.

Tisztelettel:
Antal Ferenc

Kapcsolat

Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 42.
1701 Budapest, Pf. 12.
T: +36 70 457 2763, +36 70 616 3312
E: kiallitas@kennelclub.hu
Online nevezés
Online ügyintézés
Facebook oldal
Youtube csatorna

A Winterdogshow CACIB kiállítás hivatalos oldala

Nemzetközi kutyakiállítás. Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül.